Matteo Salvini: A ti választásotok a mi választásunk is

Magazin
Matteo Salvini: A ti választásotok a mi választásunk is

A ti választásotok a mi választásunk is

Őry Mariann, főszerkesztő

Az ukrajnai háborúról, az EU szankciós politikájáról, a konnektivitásról, a migrációról és Európa jövőjéről beszélt lapunknak Matteo Salvini, Olaszország miniszterelnök-helyettese és a Lega elnöke, aki az 1. Patrióta Nagygyűlésre érkezett Budapestre.

Miközben az Európai Uniót egyre inkább háborús gondolkodásmód jellemzi, a magyar kormány a béke és a konnektivitás politikáját képviseli. Ön szerint milyen irányt kellene vennie az európai politikának az ukrajnai háború kapcsán, és ebben milyen szerep jutna Olaszországnak?

Olaszország történelmileg mindig az egyensúly szerepét töltötte be, hídként szolgált és a párbeszédet képviselte. Igaz, hogy támogattuk az ukrán civil lakosság védelmét célzó intézkedéseket, ugyanakkor négy év után nyilvánvalóvá vált, hogy a szankciók és a konfrontáció nem vetettek véget a háborúnak. Ezért értékelem Orbán Viktor bátorságát és nemzeti érdeket képviselő álláspontját, amikor azt mondja: „Álljunk meg, békét!”

Egy hárompárti koalícióban kormányzunk, amelynek pártjai Brüsszelben három különböző politikai családhoz tartoznak (néppártiak, konzervatívok és patrióták), ezért mindig egyensúlyt kellett találni. Minket gyakran vádolnak azzal, hogy oroszbarátok vagyunk, de én nem vagyok oroszbarát: az olasz nemzeti érdeket és a békét képviselem.

Mi állhat amögött, hogy az Európai Unió továbbra is erőlteti a szankciós politikát Oroszországgal szemben, és a szétválasztás irányába mozdul el?

Részben ideológiai okokból, részben gazdasági érdekek miatt, és részben egyes politikai vezetők túlélése miatt, akik már közel állnak a vereséghez. Gondolok például Emmanuel Macronra és Keir Starmerre, akik a leginkább háborúpártiak közé tartoznak. Szerintem ezzel próbálják elterelni a közvélemény figyelmét azokról a károkról, amelyeket Franciaországban és Nagy-Britanniában okoztak.

A Konnektivitás Barátai Alapítvány célja, hogy erősítsük az összekapcsolódást keleti és nyugati, északi és déli irányba egyaránt. Nemrég magyarul is megjelent könyvében hasonló gondolatokat fogalmaz Ön is. Miért fontos a blokkosodással szemben a konnektivitás erősítése?

Mert a konfliktusok szegénységet hoznak. A halálon és pusztításon túl gazdasági visszaesést is okoznak. Magyarországon és Olaszországban egyaránt az a cél, hogy jólét és nyugalom legyen. Ha közelebb hozzuk egymáshoz a konfliktusban álló népeket – akár Ukrajnában, akár a Közel-Keleten –, azzal nagyobb jólétet és stabilitást biztosíthatunk a dolgozóknak és a vállalkozóknak.

Az energiaárak, az üzemanyag, az élelmiszerek ára mind a konfliktusok miatt emelkedik, és ezt leginkább a munkából élők fizetik meg. Úgy gondolom, hogy Orbán Viktor politikáját elsősorban a saját polgárainak jóléte motiválja.

Magyarországon Ön nagy tiszteletnek örvend a migráció megfékezése miatt. Milyen tanulságokkal szolgál az olasz migrációs helyzet a közép-európai országok számára?

Nem vagyok hős, csak a munkámat végeztem. Azért kaptam a fizetésem, hogy megvédjem a határokat, és én megvédtem őket. Ez alapvető fontosságú, mert különben harminc éven belül elveszítenénk identitásunkat, kultúránkat, történelmünket és a munkánkat. Elég csak a Szerbia és Koszovó közötti helyzetre nézni, ahol a keresztény kisebbséget ma már katonáknak, bizonyos esetekben olasz katonáknak is kell védeniük. Meg kell őrizni az arányokat, a kultúrákat és a területeket az elnyomással szemben. Van egy gazdasági dimenzió is: az illegális munkaerő tömege versenyt jelent a hazai munkavállalóknak.

Egy patrióta fordulat esetén milyen irányba kellene átalakítani az Európai Uniót?

Vissza kellene térni az Európai Gazdasági Közösség modelljéhez: szuverén államok közösségéhez, ahol Brüsszel csak néhány kérdésben dönt, és a tagállamok szabadon irányíthatják saját ügyeiket. Az európai hadseregről szóló beszéd jelenleg rendkívül aggasztó. Ha lenne egy európai hadsereg, amelyet például egy francia vagy német vezetne, valószínűleg már háborúban állnánk. Magyarországnak nagyon fontos szerepe van a patrióta mozgalomban. A ti választásotok a mi választásunk is – sok szerencsét!

Konnektivitás Magazin

Elérhetőség